Sonoton & Musicmedia

„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul"

 

Victor Hugo

 

E gondolat mentén működik a SONOTON Zenei Könyvtár is.

 

Sonoton_logo

                     

       

 

A SONOTON jelenleg a világ legnagyobb független zenei könyvtára. „Stock music" – mondják rá, holott értő fülek olyan filmhez is találtak már nálunk zenét, mint a Mészáros Péter rendezésében készült „Eső után" c. rövidfilm (lsd. A www.magyar.film.hu), mely 2002-ben Cannes-ban Aranypálma díjat nyert.

 

Zenetárunk szerzői műveiket főcím-, reklám-, illetve aláfestő zenének szánták. A hangtár ereje a sokszínűségében rejlik, hiszen a folyamatosan bővülő archívumunkban stílushatár nélkül a dramatikus zenétől a világ autentikus népzenéin át a legújabb zenei irányzatokig szinte minden megtalálható. A változatosságot a széles skálán mozgó stílusokon és hangszeres összetételen kívül még egy fontos tényező garantálja: a SONOTON több mint 200 szerzőt foglalkoztat a világ különböző országaiban. A felvételek technikai és zenei szempontból egyaránt magas színvonalúak és ami a mai sampler-uralom idején különösen fontos, hogy minden az, aminek szánták: a nagyzenekari műveket tényleg szimfonikus zenekar játssza, a big band felvételeket élő bigband, a technót pedig hamisítatlan gépek. Ráadásul a könnyű felhasználhatóság érdekében a leendő alkalmazástól függően a zenék hangszerelése, hossza figyelembe veszi a lehetséges igényeket. Például egy aláfestő zenének a teljes hangszerelésen kívül létezhet olyan változata is, amelyben a ritmusszekcióé a főszerep, de esetleg szükség lehet ugyanannak a motívumnak egy sokkal lágyabb, vonósok által uralt változatára, így gyakran ezt is rögzítik. Előfordulhat, hogy ugyanazt a zenét egyszer egy 20, később egy 30 másodperces reklámban szeretnénk felhasználni, persze úgy, hogy a zenének sértetlen maradjon az eleje és a vége is és a zenei mondat is kerek maradjon. Sorolhatnánk tovább a különféle helyzeteket, a SONOTON-nál szerencsére majdnem mindenre gondoltak.

 

Oldalakon át lehetne részletezni, hogy milyen érdekességeket rejt a SONOTON Zenei Könyvtár (pld. az SCD 052 CD zenélő dobozok hangjait tartalmazza, az SCD 251 CD-n amatőrök játszanak különböző korok zongoráin, de akár az ősközösséget vagy a világegyetemet is meg tudjuk idézni), a szó akkor sem adná vissza azt, amire a zene képes. Ahogy K.J.Weber mondta: A zene az igazi világnyelv. Erről bárki meggyőződhet, ha ellátogat a www.sonoton.com honlapra, ahol minden egyes track teljes hosszában regisztráció nélkül is meghallgatható, azonban a zenék letöltését csak szerződéses partnereink számára engedélyezzük. Arra is van mód, hogy e-mail-ben meghallgatásra zeneválogatást küldjünk, csak hívjanak vagy írjanak, hogy segíthessünk.

 

Az MMIT betűjelű sorozat az olasz MUSICMEDIA Zenei Könyvtár, mely jellegzetesen olasz zenét tartalmaz a reneszánsz kortól napjainkig.

 

 

Bízva abban, hogy szolgáltatásunk felkeltette érdeklődésüket, várom további kérdéseiket, konkrét igényüket.

 

Bakó Mária

+1-455-9000, 06-20-970-5588

sonoton@clmusic.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.